Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


SMART - Kreatív Interaktivitás

2009.04.21

Az LSK pályázatot hirdet!

"Örömmel értesítjük Önt, hogy a SMART Partner Iskola Program (SPI) keretében 2009 tavaszán, április 15-én első alkalommal kerül meghirdetésre pályázatunk

SMART - Kreatív interaktivitás

címmel, melyre szeretettel várjuk minden magyar pedagógus SMART Notebook szoftverben készült interaktív órai anyagát. Minden olyan interaktív órai anyag részt vesz a pályázatban, amely a megadott határidőig feltöltésre kerül SMART TananyagPiac internetes portálunkra. A pályázatban óvodai, általános- és középiskolai pedagógusok jelentkezését várjuk minden létező témában, tantárgyban és évfolyamon. "

Pályázatunk célja, hogy azok a pedagógusok, akiknek már van gyakorlati tapasztalatuk a SMART Notebook oktatói szoftver használatában, megoszthassák tudásukat és interaktív órai anyagaikat, illetve csoportos foglalkozásaikat azon kollégáikkal, akik szívesen csatlakoznának a magyarországi SMART közösség soraihoz. A beérkező pályázatokat független bíráló bizottság értékeli. A pályázat bírálati elnökének Schlotter Judit közoktatási szakértőt kértük fel. A pályázatok elbírálásában szakmai, együttműködő partnerünk az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete.

Pályázatot nyújthat be:
Minden oktatási azonosítóval rendelkező pedagógus. Egy pályázó csak egy pályázati anyagot nyújthat be, illetve csak egy pályázatban szerepelhet alkotóként.

A pályamű felhasználása:
A pályázók pályázati anyagaik benyújtásával hozzájárulnak ahhoz, hogy az alkotásaik hozzáférhetőek és letölthetőek legyenek a SMART TananyagPiac internetes portálon. Az oldalra történő feltöltés feltételeit itt olvashatják. A SMART TananyagPiac-ra történő belépéshez kattintson az alábbi képre vagy a linkre:

Jelentkezés a pályázatra:
A pályázatra való jelentkezés internetes regisztráció útján történik. A jelentkezést követően elektronikus visszaigazolás tartalmazza a további részleteket.

A pályázat beadási határideje: 2009. május 25.

Eredményhirdetés: 2009. június 15.

Regisztráljon még ma a pályázatra!

Díjak:

I. díj SMART Board interaktív tábla (SB680-as típus)*
II. díj Tanári laptop
III. díj OPTOMA Pico zsebprojektor

A pályázók között SMART interaktív tábla oktatáson való részvételre feljogosító kuponok és SMART pólók kerülnek kiosztásra. Minden pályázót 1 db SMART pendrive-val ajándékozunk meg. További szakmai díjak: az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete által szervezett, 30 órás akkreditált tanfolyamok kerülnek szakmai díjként kiosztásra (mérés-értékelés, interaktív tábla témakörökben).

  • A pályamű tartalmi követelményei: 
    Minimum 8 oldalnyi SMART Notebook oktatói szoftverben készült tartalom. 
    Az interaktív anyagra vonatkozó gyakorlati, felhasználási instrukciókat tartalmazó maximum 1 db A4-es méretű oldal mellékelése.
  • Értékelési szempontok:
     Módszertani megalapozottság;
     Órai interaktivitás;
     Szerkezeti felépítés, formai megjelenés;
     Innovatív megoldások, kreativitás;
     Milyen mértékben használható, testre szabható az anyag mások számára?
     Szoftver ismerete, technikai színvonal;
     A gyakorlati, felhasználási instrukciók, az óra levezetésére vonatkozó információk alkalmazhatósága;

Amennyiben a pályázattal kapcsolatban kérdése merülne fel, kérjük lépjen kapcsolatba velünk a support[kukac]lsk[pont]hu e-mail címen, illetve a 20/416-1322-es vagy a 20/991-7766-os telefonszámok valamelyikén.

* a megnyert SMART Board interaktív tábla a pedagógus saját tulajdonába kerül!

forrás: http://www.lsk.hu/smart/edu/hirek/2009_06_smart_palyazat.html

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.