Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sulinetwork 2012

2012.02.19

Sokáig gondolkodtam, hogy a Sulinetworkről szóló beszámolót melyik menüpontba illesszem, először a konferenciára gondoltam, hiszen színvonalas előadásokat láthattunk, de ez már több annál, így került a közösség menüpont alá. Köszönhetőan az Educatio Digitális Pedagógia Osztályának, ismét jól sikerült, és tartalmas három napon vagyunk túl. A konferenciára járók ismerősökként üdvözlik egymást, igazi baráti közösségek alakultak ki, s nem mellesleg szórakozva sokat tanulunk egymástól. Tehát, ha azt hallod, legközelebb hogy Sulinetwork és lehet rá jelentkezni, ne hagyd ki. 

Vagy tőlünk értesülhetsz a következőről, vagy, ha Facebook felhasználó is vagy, a sulinetwork Facebook oldaláról. itt találhatod meg a konferencián megosztott előadásokat, linkeket, melyeket megtalálhatsz a weben, illetve a közösen készített festményt képét is!  Mert levezetésképp a szombati vacsora után mindenki alkotott csoportokban, majd a közös hatalmas kép előtt fotózkodás. (A Facebook Sulinetwork oldalt elérheted, ha a képre kattintasz!)

slulinetwork.png

 

Azok kedvéért, akik nem használnak Facebookot, de érdeklődnek a program iránt - itt találnak információt róla: 
http://www.sulinet.hu/sulinetwork/program.html

A megújuló Sulinet portál kampányában még mindig kipróbálhatod a szerencsédet, nekem tetszik az androidos tablet, jó volna megnyerni, biztos Ti is örülnétek neki, próbáljátok ki!  A nyereményjáték időtartama: 2012. 02. 09. 8:00 órától – 2012.02.29. 24:00 óráig. (A képre kattintva éred el az oldalt!)

nyerj.png

A nyerési lehetőségen túl, tényleg hamarosan indul a Sulinet új portálja, amelybe a funkciókat folyamatosan töltik fel, akik a Sulinetworkon voltak kipróbálhatták. Az irány nekünk tetszett, ha bővebben szeretnél tudni róla, vagy megvárod március elejét a portál indulását és elkezded kipróbálni, s folyamatosan ismerkedsz a bekerülő funkciókkal, ha pedig a mögötte lévő információk is érdekelnek, akkor megnézed Koplányi Emil prezentációját róla: 

A további programban mi a Promethean újdonságaira voltunk kíváncsiak, főleg, mert a szavazóegységüket hozták a konferenciára, így a B5-ös szekció gyakorlatán voltunk, amit meglehetősen élveztünk! 

 

B5:  Promethean osztálytermi megoldások 
Szekció vezetők: Horváth Ádám, Tisza Géza (Modern Oktatási Eszközök Kft.)

Absztrakt: Tanulói válaszok kiértékelésének IKT alapú támogatása. A szekcióban bemutatásra kerülnek a Promethean Expression2 válaszadó eszköz alkalmazási lehetőségei a mérés-értékelés folyamatában. A szekció részeként a résztvevő pedagógusok műhelymunka során veszik használatba az eszköz szoftveres környezetét: próbára teszik magukat feladatsor összeállításában, és feltérképezik a kiértékelés lehetőségeit.

 

Itt leírni túl hosszú lenne mit láttunk, de nem felejtjük el, s majd később jelentkezünk egy újabb cikkel.

De nagyon őszintén a "legeslegeslegeslegjobban" a TEACHMEET tetszett. Az előadásokról itt tudsz tájékozódni:

http://www.sulinet.hu/sulinetwork/teach_meet.html

Gyors volt, frappáns, ötletes, s legalább 10 új ötletet szereztem az 5 perces előadások alatt. Egy tanárom régebben azt mondta, ha elmész egy konferenciára, és ott legalább egy új ötletet kapsz, már megérte. Nos akkor ez megérte. 

Ez a most kipróbált forma sok tehetséges kolléga 5 percben zanzásított előadását tartalmazta, arról, hogy ő mit tart most a legfontosabbnak, amit a kollégáknak érdemes bemutatni, jó, ha értesülnek róla, mert segítség lehet a munkájához, vagy ötleteket adhat neki...nyilván nem mindent csinálunk egyformán, de ez nem is baj, ettől szép a világ. De egy kipróbált dologról értesülni mindig érdemes, hiszen új ötleteket kaphatunk a bemutatók alatt.

A Facebook oldalon az 5 perces előadásokban elhangzott linkeket folyamatosan feltette egyik kolléganő, így bárki értesülhet róluk. Illetve mi is megpróbálunk majd minél több dolgot bemutatni itt Nektek, amit interaktív táblás környezetben, illetve a felkészülésetekhez  jól tudtok majd használni. Természetesen a saját előadásainkkal kezdjük. (Mert azt a leggyorsabb megírni, s a saját előadásunkhoz megszereztük már az engedélyt! ;))

Szóval, ha tudsz, tartozz ehhez a közösséghez (is), mert sokat tanulhatunk egymástól!  :)))