Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kutatások, tanulmányok

Cikkek

Az Y generáció

2010.10.04

A Modern Iskola című újság számára készült egy interjú Tari Annamáriával nem rég megjelent "Y generáció" című könyve kapcsán. Azóta előadást is tartott pedagógusoknak az Interaktív tábla konferencián az elmúlt hétvégén. Azt gondolom, gondolatait, véleményét érdemes elolvasni minden gyakorló pedagógusnak, sőt a nem gyakorlóknak is. :)

 Az interjú a Modern Iskolában megjelent cikk változtatás nélküli másodközlése.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Kutatások, tanulmányok | Hozzászólások: 0

Az internet biztonsága – és a diákok fotói

2010.08.25

Azt hiszem minden gyakorló pedagógusnak jó tudni, hogy az internet milyen előnyöket és milyen veszélyeket tartogat.  Az interaktív táblák és a rajtuk megjeleníthető böngészők által mutatott tartalmak „érdekes” szituációkat tudnak teremteni az osztályban. Főleg, ha nyitott teremben, a szünetben is használhatják a diákok tanári felügyelet nélkül. Ezért az első óráink egyikén a diákoknak nem árt felhívni a figyelmét az internet kettősségére, a veszélyeire és természetesen az előnyeire egyaránt.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Kutatások, tanulmányok | Hozzászólások: 0

Pedagógusok munkaidő terhelése és az interaktív tábla

2010.07.07

Összesen 3380 pedagógus vett részt abban a többszörösen újszerű felmérésben, amelynek megszervezéséről az oktatási és kulturális miniszter és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke állapodott meg korábban. A pedagógusok munkaidő-terhelésével kapcsolatos országos kutatás adatgyűjtése 2010 márciusában zajlott. A kutatás honlapja:
http://www.okm.gov.hu/miniszterium/sajtokozlemenyek/pedagogus-2010-kutatas
A kutatást elolvasva, néhány helyen hiányérzetem támadt, de biztosan interaktív tábláktól elhomályosult pozitivista gondolataim következtében úgy éreztem, hogy a pedagógusok felkészülésének ideje csökkenthető, ha van egy jól előkészített tananyagbázisuk, amikhez nyúlhatnak a felkészülés során, s csak azt megnézik, frissítik, kiegészítik.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Kutatások, tanulmányok | Hozzászólások: 0

Az interaktív tábla és helye az oktatási rendszerben

2010.06.17

Az interaktív táblák kérdésköre sokkal bonyolultabb, mint elsőre tűnik. Ezért elérkezettnek láttam az időt, hogy visszatérjünk az alapokhoz, s elhelyezzük egy rendszerben mindazt, amit az interaktív tábla oktatási rendszerbe kerüléséről a mai napig tudhatunk. Ehhez megpróbáltam megadni a megfelelő kereteket, röviden összefoglalva mindazt, amit igen csak nehéz röviden összefoglalni.
 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Kutatások, tanulmányok | Hozzászólások: 2

IKT oktatási körkép

2010.01.24

Az Oktatási Hivatal 2010. január 18-én egy IKT körképes felületet indított el

IKT Oktatási Körkép

 

Ingyenes tanfolyam - konnektivizmus

2009.11.28

Van két szakmailag hiteles, a saját "ügyükben" elkötelezett ember. Személyesen is ismerem őket, a nevük garancia számomra. Így bátran tudom ajánlani minden pedagógusnak azt a lehetőséget, amit februárra ajánlanak a bejegyzésben található prezentációjukban. Hogy miért, s miért pont az interaktív táblás módszertannal foglalkozó honlapon teszem mindezt? Azt hiszem, aki elkezdett már a táblákkal foglalkozni, s túljutott már a "szoftverhasználaton", s érzi azt, hogy az oktatás során mennyire megváltozott a pedagógusok tudásközvetítői szerepe, annak ez a tanfolyam sokat tud nyújtani. Minden pedagógusnak javaslom az elvégzését, s mivel nem kell az iskolájától pénzt kérnie, mindenkinek javaslom. Én mindenestre élni fogok vele...
 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Kutatások, tanulmányok | Hozzászólások: 1

Az interaktív táblák hasznosulása - esettanulmány

2009.05.17

Az Oktatási Hivatal az Európai Unió European Schoolnet IWB (Interactive Whiteboard) munkacsoportjának felkérésére az interaktív tábla használatával, a közoktatás mindennapjaiban való hasznosulásával kapcsolatosan esettanulmányt készített.

Ezúton is köszönjük, hogy az esettanulmányt elérhetővé tették számunkra!