Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Játékos feladatok interaktív táblához

2011.12.19

Harminc éve dolgozom tanítóként, jelenleg első osztályosaim vannak.
Interaktív táblával 4-5 évvel ezelőtt találkoztam először személyesen, amikor iskolánk részt vett a HEFOP 3.1.3. pályázatban. Én egy Mimio eszközt kaptam, ami a sima fehér táblára rögzítve teszi aktívvá a felületet. Továbbképzésen nem volt lehetőségem részt venni, így saját magam kezdtem ismerkedni a tábla szoftverével. Nem kevés idő ráfordításával készültek az első feladatok, kárpótolt viszont az a sok csillogó szempár, amit az új eszköz használata, az újfajta tanulási mód eredményezett!

 Azóta eltelt négy év. A mostani osztályomnak már abszolút természetes, hogy az interaktív tábla része a mindennapos tanulásnak.
Mára már rutinosan készítem a feladatokat az óráimra. Segítséget jelent, hogy a táblaszoftver is sokat fejlődött! Egyre több hasznos funkciót tartalmaz, megkönnyítve a feladatkészítést.
A lelkesedésem a táblával kapcsolatban nem csökkent, sőt elkötelezett híve vagyok a használatának! Úgy gondolom korunk óriási léptékű technikai fejlődése az iskolában is helyet kell, hogy kapjon! A gyerekek hazamennek az iskolából és leülnek a számítógép elé, ha tetszik ez nekünk, ha nem. Így tartják a kapcsolatot a barátaikkal, így hallgatnak zenét, barangolnak a világhálón és játszanak.  Nekünk szülőknek és pedagógusoknak pedig az kötelességünk, hogy megmutassuk és megtanítsuk nekik, hogyan tudják mindezt számukra biztonságosan és hasznosan tenni!
 
Konkrét példák az interaktív tábla használatára a tanulás folyamatában:
 
Az alsó tagozatos gyermekek életkori sajátossága az, hogy figyelmüket élénk színekkel, hozzájuk közel álló képek beszúrásával, „izgő-mozgó” dolgokkal fel tudjuk kelteni, ezért a feladatok készítésénél mindig is hangsúlyt fektettem arra, hogy a „külalak” is nekik megfelelő legyen. Külön vadászatot folytatok az internetes oldalakon olyan képek, animációk után, amivel bővíthetem a szoftver alapgalériáját, és felhasználhatok egy-egy feladatsor elkészítésénél!
Többnyire a nyári szüneteket használom fel arra, hogy a következő évre készülve feladatsorokat készítek, amiket aztán, mint egy feladatbankból, szükség szerint elővehetek. Így történt ez a mostani nyáron is. Az elsőseimnek minden magánhangzóhoz készítettem egy olyan oldalt, ami a képek nevében keresi az adott hangot. A tábla galériájában megtalálható elemek pedig lehetővé tették az azonnali ellenőrzés kialakítását is. Ha a kép nevében benne van a keresett hang, akkor zöldre változik a kép háttere, vagy pipa jelenik meg, miközben egy kellemes csilingelő hang kíséri a mozzanatot. Ha viszont rosszul választott, akkor egy piros X vagy piros háttér és egy „kellemetlen” hang jelzi a rossz megoldást. A betűtanulás időszakában nagyon hasznos gyakorlásnak bizonyult, és a szókincsük bővítéséhez is segítséget nyújtott, mert próbáltam ritkábban előforduló szavakat is használni.

cikkhez1.jpg

Megjegyzem, ma már a tankönyvkiadók is olyan bőséges interaktív tananyag választékkal rendelkeznek, amelyek nagyban megkönnyítik a kezdő táblahasználók munkáját. Én is használok ilyen interaktív cd-ket is, amelyek a tankönyvekhez kapcsolódva, ugyanazokkal a feladatokkal és képekkel könnyítik meg a gyerekeknek a tájékozódást a saját könyvükben, vagy segít a feladatok közös ellenőrzésében.
De térjünk vissza a saját készítésű anyagokhoz!
A betűtanulás egy későbbi időszakára készült az a feladatsor, melyben a gyerekeknek a hiányzó betűket kellett a szavakban pótolniuk a képek segítségével.

cikkhez2.jpg

Ennek a feladatnak a készítésénél sokat segített a táblaszoftver azon funkciója, amit „klónozásnak” neveznek. A pótolandó betűk mindegyikét annyiszor használom fel, ahányszor csak akarom, nem kellett előre leszámolnom, egymásra helyezgetnem. Ez a funkció nagyon hasznos más feladatoknál is, amikor többször van szükségünk ugyanarra a betűre, számra, képre, stb.
A következő oldalon a már sokak által ismert és népszerű „Varázsdoboz” technikát alkalmaztam. Ez a technika tábla típustól függetlenül, bármelyik szoftverrel kivitelezhető és az ellentétes színek használatán alapszik. A feladat itt is párosítás volt, a szavakat kellett a megfelelő képhez illeszteni. Nehezítésként azonban a „bűvész” elvarázsolta a szavakat, a gyerekeknek rá kellett jönniük a trükkre: visszafelé kell olvasni! Segítségként vagy ellenőrzésként a bordó színű „varázsdobozba” helyezve megjelenik a szó helyesen. Minden szót kétszer írtam le, a megfejtendőt bordóval (ugyanazzal a színnel, amilyen színű a doboz), alá pedig fehérrel a jó megoldást. A fehér háttéren csak a bordóval írt szó látható, a fehérrel írt nem, viszont ha átvisszük a dobozba, akkor mindez fordítva történik és a fehér lesz látható.

cikkhez3.jpg

Az interaktív táblát gyakran használjuk játékra is. Az óvodából érkező kis elsősök számára a játék nagyon fontos, hiszen a koncentrált munka közben szükségük van a lazításra, kikapcsolódásra. Az egyik kedvenc játékuk a betűlabirintus, amely mindig az éppen tanult betűhöz kapcsolódott. A labirintusok az előkészítő időszakban is jó szolgálatot tesznek, hiszen nagyon jól fejlesztik a gyerekek tájékozódó képességét, problémamegoldó készségét. Ennek interaktív változatát a táblán, a hozzá tartozó toll segítségével játszottuk. Megválaszthattuk a színt, a vonalvastagságot, játszhattuk időre vagy éppen egymással versenyezve egyénileg vagy csapatban. Az elért eredményeiket pedig a galériából felhasznált eredményjelző táblán jelöltük, az időt pedig a szintén onnan beillesztett stopperóra mérte.

cikkhez4.jpg

Őszintén remélem, hogy ennek a pár egyszerű feladatnak a bemutatásával is sikerült felkeltenem azok érdeklődését is, akik eddig még idegenkedtek az interaktív táblák használatától, vagy felesleges „luxusnak” tarják a beszerzésüket.  Való igaz, az óráimra való felkészülés ideje megnövekedett, viszont magán az órán rendkívül sok idő spórolható a kész feladatokkal. Sok feladatot akár mind a négy évfolyamon használni tudok, mert csak szó vagy számkészletet kell bővítenem a tananyagnak megfelelően. Egyetlen kattintással el tudok indítani egy videót, egy zenét, vagy akár az internet bármelyik oldalára pillanatok alatt eljutok a tábláról.

cikkhez5.jpg

A gyerekekkel együtt élvezettel használjuk az eszközt!
 
  Novákné Nagy Márta tanító
Számítástechnikai Általános Iskola